Majdnem minden weboldal célja valamilyen bevétel generálása, legyen az közvetlen értékesítés webshopon keresztül vagy kapcsolatfelvétel révén. Ha azt szeretnénk, hogy egy honlap megfelelő bevételt hozzon, tehát sikeres legyen online, akkor először is növelnünk kell annak a forgalmát, azaz a látogatók számát. Tehát, ha a bevételszerzés a weboldal célja, akkor az első lépés a forgalom növelése.
Ebben a cikkben részletesen kifejtem, hogyan érhetjük el ezt a célt keresőoptimalizáció, hirdetések, referenciák és közösségi média felhasználásával. Most pedig tekintsünk túl a weboldal készítés fázisán, és lássuk, hogyan növelhetjük a látogatottságot és az üzleti eredményeket.
Kinek szól?
Ez a cikk azoknak a vállalkozóknak szól, akik nem elégednek meg csupán a weboldaluk létrehozásával, hanem azt szeretnék, hogy az online térben is sikeresen működjenek.
Céljuk egyértelműen a weboldalukon keresztül történő bevétel növelése. Ha az eredmények alapján szükséges, nyitottak az oldaluk megújítására.
Ezenkívül azoknak, akik:
- Frissítették weboldalukat: Azok számára, akik nemrégiben hozták létre vagy frissítették weboldalukat, és most arra törekszenek, hogy az online jelenlétüket maximálisan kiaknázzák.
- Kezdeti látogatottságra vágynak: Azoknak, akik az elsődleges látogatottságot és ügyfélbázist építenék ki.
- Növelni kívánják online láthatóságukat: Azoknak, akik szeretnék növelni online láthatóságukat és az érdeklődők számát.
- Különböző stratégiákat keresnek: Azoknak, akik különböző online marketing stratégiákat kívánnak megismerni és azok hatékony kombinációjával kísérletezni.
- Üzleti eredményeiket növelni vágyók: Azoknak, akik az online jelenlétüket és forgalmukat növelve javítani szeretnék üzleti eredményeiket.
Forgalom forrásai
A weboldal forgalmának növelése számos forrásból származhat, melyek természetesen átfedhetnek egymással. A leggyakoribb források közé tartozik a keresőoptimalizálás (SEO), hirdetések, közösségi média és továbbajánlás.
Fontos megjegyezni, hogy egy erős közösségi jelenlét növelheti egy hirdetés sikerességét. Például elképzelhető, hogy az érdeklődő egy közösségi platformon találkozik először a szolgáltatással vagy termékkel, majd a hirdetés révén jut el a tényleges rendeléshez a céloldalon keresztül.
SEO Keresőoptimalizálás – Organikus Forgalom:
A keresőoptimalizáció (SEO) kiemelkedő fontosságú a weboldal látogatottságának növelésében. Az organikus forgalom megszerzése kulcsfontosságú a kívánt eredmények eléréséhez. A megfelelő kulcsszavak kiválasztása és a minőségi tartalom előtérbe helyezése elengedhetetlen.
Egy szakértő csapat által végzett SEO kampány általában hosszú és költséges folyamat a vállalkozások számára, melynek eredményei hosszú távon mutatkoznak meg (minimum 3-6 hónap). Azonban a befektetés nagy valószínűséggel megtérül, mivel a kampány által generált eredmények hosszú távon fenntarthatók a legtöbb esetben.
A weboldalak elsődleges “ingyenes” forrásból származó “folytonos” forgalmát elsődlegesen az organikus elérések adják, amely alatt a szakértők főképp a Google megjenésekből származó forgalmat értik.
Hirdetések – Fizetett Forgalom:
A fizetett hirdetések hatékonyan növelhetik a weboldal látogatottságát, különösen, ha megfelelő kulcsszavakat és célcsoportot választunk ki. Azonban fontos, hogy tervszerűen és hatékonyan kezeljük azokat a költséghatékonyság érdekében.
Mindig tartsuk szem előtt, hogy a hirdetésekből származó forgalom csak a kampányok futása alatt nő. Amint a kampány véget ér, a weboldal látogatottsága visszaeshet.
Az Advertising Age kutatásai szerint jól tervezett és célcsoportra fókuszáló hirdetések akár 50%-kal is növelhetik a weboldal forgalmát. Ezért érdemes a hirdetésekkel kapcsolatos stratégiát gondosan kiválasztani és kezelni.
Közösségi Média – Különböző Stratégiák:
A közösségi média platformok remek eszközök a weboldal népszerűsítésére. Például, míg a TikTok interaktív videókra összpontosít, az Instagram a vizuális tartalomnak ad teret, a Pinterest az inspirációnak, a Twitter pedig a rövid és friss információknak. A különböző platformok egyidejű használatával pedig szélesebb közönséget érhetünk el.
Érdemes a különböző platformok együttes használatakor egy adott tartalmat több formában elkészíteni. Ez lehetővé teszi, hogy az adott tartalom ugyanazon a felületen, valamint más platformokon is többször felhasználható legyen. Ennek eredményeképp hosszú távon csökkenhet a platformokkal való foglalkozás időigénye.
A közösségi média platformok dinamikus világában való eligazodásban célravezető megközelítés egyszerre egy fő platform kiválasztása és oda a tartalmak készítése. Ez által pedig az adott platform tesztelése, hogy a kívánt eredményeket kapjuk -e.
Ajánlások és Referenciák – Hitelesség Növelése:
Az ajánlások és referenciák társadalmi bizonyítékot szolgáltatnak, mivel a pozitív visszajelzések segítenek új látogatókat és ügyfeleket szerezni. Az emberek hajlamosak mások tapasztalataiban megbízni, legyen az az oldalon elhelyezett értékelések vagy más online forrásokon látható visszajelzések.
Az ajánlások további előnyét akkor is kihasználhatjuk, ha a vállalkozásunk által értékesített termék vagy szolgáltatás könnyen elérhető az érdeklődők számára. Például egy egyedi bögréket készítő vállalkozás esetében érdemes névjegykártyát és/vagy a weboldalra mutató QR kódot mellékelni a köszönőkártyákhoz.
A hitelesség növelése érdekében építsünk jó kapcsolatokat az ügyfelekkel, és kérjük meg őket a véleményük megosztására a Trustpilot-on, Google Cégemben, Facebook oldalunkon vagy más online véleményoldalakon.
Összefoglalás:
A weboldal készítése csupán az első lépés. A következő fázisban a keresőoptimalizáció, hirdetések és közösségi média kombinálása segít a weboldal tulajdonosainak bővíteni online jelenlétüket és növelni forgalmukat.
Szakmai javaslat:
A szakmai javaslatom az, hogy mindenképpen érdemes aktívan próbálkozni, mivel egy weboldal megléte még önmagában nem garantál eredményeket. Amennyiben van lehetőség, úgy ajánlom több forgalmi forrás együttes használatát:
- Rövid távon futtassunk hirdetéseket (Facebook, Google).
- Hosszú távon építsünk SEO kampányt (legalább havonta 1 blogbejegyzés az oldalra).
- Építsünk közösségi média oldalakat (növelve a márka hitelességét a különböző platformokon).
- Kérjük meg a meglévő ügyfeleinket ajánlásokra és értékelésekre (közösségi megerősítés).